2014. december 14., vasárnap

Utolsó győri élmények, aludva rá párat

Nem írtam semmit a magyar-spanyol meccs után, egyrészt azért mert nem volt időm, másrészt azért, mert nem volt amit írni. Akkor.
Carmen Martin tízet vágott (fotó: Csonka Tamás)
A spanyolok igen jó csapat, nincsenek világklasszisaik,hacsak Carmen Martín nem az már (..) de van pár klasszisuk mint Pena, Navarro és Mangue. Melós csapat, akik az ellenfél megtörésére játszanak, nem adják fel, és az első sorból talán csak Cvan kevesebb rutinja, a töbiek már megéltek pár világversenyt, nyerteek Eb-ezüstöt, olimpiai bronzot, vb-bronzot és többen közülük BL-döntőben, elődöntőben  is jártak már (emlékezzünk csak Ambros Itxakojára). Ezért én megmondom őszintén, hogy spanyol győzelmet vártam, mert a magyar csapatban nem láttam azt az átütő erőt mint tavaly meg tavalyelőtt ellenük, és nyugodtan is mentem be a meccsre.
Aztán láttam, hogy jól játszunk, keverjük a lapokat,vezettünk is, mindenki küzdött, hozzátett a meccshez, de Carmen Martínnal nem tudtak a csajok mit kezdeni, mintha egy ismeretlen jobbszélső kezdett volna el cunderezgetni a jobbszélen, és nem tuduk volna, hogy ilyet is tud.
Aztán egál lett, vezettek a spanyolok, majd megint  a magyarok, de végig az volt az érzése az embernek, hogy kiélezett helyzetben mindig késhegynyivel több a spanyol fűszer, ami megdobja az egész menüt.
Nerea jól ismeri a magyarokat (fotó: Csonka Tamás)
A vége sajnos ilyen is lett és szószerint nem voltunk elegek, annyi hiba, eladott labda, emberelőnyös szituáció negatív mérleggel, ezeket összeadva nem lehet meccset nyerni, pedig még így is közel volt. Jól jött volna az egy pont is, ahhoz, hogy a mérlegünk jobb legyen a középdöntőre való beugráshoz.
Egy gólall kikapni mindig sokkal rosszab, mint mondjuk öttel, mert akor játékos, edző. szurkoló, újségíró is tudja,hogy nem volt meg az esély sem, hogy legyen legalaább egy pontunk na.
Mindneki szomorú volt a meccs után, a szöv.kapitány meg azt mondta, hogy a játékosok hibája, hogy nem lett meg a meccs, hát izé...szerintem meg csapatmunkában sikerült összehozni ezt.
Fontos megjegyezni, hogy Julie meg Charlotte is mindent megtett a magyar pontért legalább, és ha azt írom mindent, akkor azt is értem.

Így utólag leírom, hogy Klivinyinek már igencsak kiállt a szekere rúdja, mintha ott sem lett volna, nem tudom az okát (?), és Bp.felé az autóban megvitattuk erdélyi újságírókkal, hogy jöhetne Tóth Gabi, hadd hozzon egy kis spirituszt a csapatba. És lőn...

Wojtas perdöntő lövéseinek egyike (fotó: Csonka Tamás)
Két sort még az orosz-lengyelről: vezettek az oroszok, stabilan, kapaszkodtak a lengyelek végig, de nemigen láttam esélyt számukra, mert valahogy nem volt erő bennük. Aztán jött az az utolsó 10 perc, amikor a győri csarnok egy emberként állt a Polska mellé, és többezer ember úgy bíztatott egy teljesen idegen csapatot egy másik teljesen idegen ellen, hogy azt öröm volt hallgatni, látni, érezni. Tudtuk persze, hogy az nekünk jól jöhet ha Wojtasek nyernek, mert akkor két pont megy legalább tovább velünk. A német bírók sem őket támogatták, maradjunk annyiba, de a magyar közönség adta nekik is rendesen. Eksztáziba kerültek a lengyelek, Wojtas, Kudlacz, Prudzienica a kapuban és hazküldték Senéket. A meccs végén körbejárt a lengyel válogatott megköszönni a hatalmas támogatást a magyaroknak, tapsolva, hajlongva, pacsizva, puszit küldve, engem megérintett bevallom. És azt is leírom, hogy nekem aznap az igazi kézilabda élményt ez a meccs jelentette. Beszéltem Rasmussen edzővel a végén: "..micsoda meccs, nézni sem lehettet egyszerű, olyan volt mint egy érzelmi hullámvasút. A két játékvezetőnek meg fogalma sem volt egy ilyen meccs jelentőségéről, nem itt kellene lenniük.."
Az itt látható videó a pacsizó, hajlongó lengyel csapatot mutatja, közben a magyark elkezdenek melegíteni:)
Közben kitértem Budapestre, majd megérkeztem Debrecenbe tegnap délután, ahol igazi szép tavaszias időjárás fogadott, a norvég télhez szokott lelkem és testem igencsak értékelte :)

Folt.köv. egy másik posztban! Hamarosan!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése